Ezt a könyvet szerintem legjobb választási időszakban olvasni, én ugyan nem akkor kerítettem rá sort, de azért így is ütős volt. Sok vélemény szerint a Vakság jobb, ezzel nem feltétlenül értek egyet. Számomra az a regény „csak” felvezetés volt ehhez, a két könyv együtt alkot komplex egészet.
A könyv fülszövege a Vakság folytatását ígéri, ezért esetleg csalódást okozhat valakinek az, hogy a könyv feléig nem sok említés esik a fehér vakságról, az akkori főszereplők pedig csak az utolsó harmadában jelennek meg és kevésbé olvasmányos is mint az előzmény.
A regény négy évvel a fehér vakság után játszódik ugyanabban az elképzelt országban, ahol az emberek hallgatólagosan megállapodtak, hogy nem beszélnek a korábbi eseményekről. A regény cselekményének kezdetén éppen önkormányzati választásokat tartanak, ahol is furcsaságok történnek: a fővárosban az emberek többsége üres szavazólapot dob a urnákba. A választást ezért kénytelenek megismételni, ám ez sem jár eredménnyel, az üres szavazólapok száma tovább nő. A kormány mindent megtesz, hogy kiderítse kik állnak az események mögött, de a titkosügynökök bevetése és a kihallgatások sem járnak eredménnyel:
„...Nem, uram, nem adtam be üresen a szavazólapomat, de még ha ezt is tettem volna, akkor is ugyanúgy a törvény betűje szerint cselekedtem volna, mintha bármelyik listára szavaztam volna, vagy az elnökről készített gyúnyrajzzal érvénytelenné tettem volna a szavazatomat, üresen beadott szavazólappal szavazni, kedves érdeklődő barátom, olyan jog, amelyet nem lehet korlátozni, még a törvény is elismeri, ahogy le is van benne írva feketén-fehéren, senkit nem lehet üldözni amiatt, hogy üres szavazólappal szavazott...”(58. oldal, Európa Könyvkiadó, 2004)
Ezek után ostromállapotot vezetnek be a védelmi miniszer szavaival élve „Még mielőtt a ragály és az üszkösödés elérné az ország egyelőre egészséges részét.”
A cselekményben a nagy fordulat akkor következik be, amikor egy névtelen levélből a kormány számára kiderül, hogy a fehér vakság idején egy nő (az orvos felesége) nem vakult meg és ezt összefüggésbe hozzák a választáson történtekkel. Csak ekkor (a könyv kb. felénél) találkozunk a tényleges főszereplővel, a főfelügyelővel akit harmadmagával azért küldenek be az elzárt fővárosba, hogy bizonyítékot szerezzen a nő ellen. A belbiztonsági minisztert igazából nem érdekli, hogy bűnös-e vagy ártatlan, ő csak példát szeretne statuálni és ezért bűnbakra van szüksége. Számításaiba azonban hiba csúszik: a főfelügyelő meg van győződve a gyanúsított ártatlanságáról és szembe fordul a miniszterrel.
A könyv bemutatja, hogy mennyire tehetetlen egy egyszerű ember a hatalommal szemben, továbbá azt, hogy hová fajulhatnak a modern demokráciák. Számomra azért volt az egész mű igazán döbbenetes, mert ha belegondolunk a jelenlegi világpolitikai történésekbe ez az egész már nem is tűnik annyira elképzelhetetlennek.
A mű stílusa követi a saramgo-i hagyományokat: központozás nélküli mondatok jellemzik. Ez egyesek számára először zavaró lehet, de szerintem egész hamar megszokható, megszerethető. (Csak ez ne tartson vissza senkit sem az olvasástól.)
Értékelés: 5/5
